BELVÁROSI SÉTA ÉS SZENT CSALÁD TEMPLOM LÁTOGATÁS 4 ÓRA

ABarcelona Vip Tour

BELVÁROSI SÉTA ÉS SZENT CSALÁD TEMPLOM LÁTOGATÁS 4 ÓRA

Divisor textos

Gótikus negyed és Szent Család Templom látogatás az egyik legsikeresebb programunk, mely 4 órás, gyalogos formában mutatja be Barcelona leghíresebb látnivalóit. Vendégeinket nemcsak a múlt titkaiba vezetjük be, hanem bemutatjuk Barcelona mai életét, helyi szokásait és jövőbeli terveit is.

Hasznos tippekel is szolgálunk, hogy maximálisan kihasználják az időt a városban. Velünk garantáltan elkerülik a hosszú sorokat a látnivalóknál, így a program gördülékeny és élvezetes marad.

A séta első része egy igazi történelmi élmény: a Gótikus negyed hangulatos utcái és terei valamint a Szent Eulália Katedrális, ahol Kolombusz Kristófot az első spanyol királyok fogadták Amerika felfedezését követően. Megismerkedünk a régi kereskedőnegyeddel (Born kerület) is, ahol többek közt a Picasso Múzeum és a Santa María del Mar gótikus templom található.

Ha a városnézés hétköznapra esik, ellátogatunk egy helyi piacra is, így nemcsak a múlt, hanem a mai barcelonai élet is testközelből bemutatásra kerül.

A séta második része során tömegközlekedéssel vagy városi taxival érkezünk a világ egyik legismertebb épületéhez: a Szent Család Templomhoz (Sagrada Família). Ez Gaudí zsenialitásának és kreativitásának csúcspontja, mely minden látogatót lenyűgöz.

Velünk belépéskor nem kell sorban állni, így az időt teljes mértékben az élményekre fordíthatják. Végigvezetjük Önöket az építés történetén és a templom különleges építészeti megoldásain, bemutatva, miért számít Gaudí ma is abszolút innovatív mesternek.

Utasaink visszajelzése szerint fél nap alatt többet látnak és tudnak meg Barcelonáról, mintha egyedül barangolnának a városban több napon keresztül. Programunk gyerekeknek és fiataloknak is érdekes, így az egész család számára élménnyé válik.

Barcelona VIP Tour lelkes csapata sok szeretettel várja Önöket erre a magyar nyelvű, privát  városnézésre, ahol a “Barcelona élmény” garantált!

Ez a program a gyerekeknek és a fiatal korosztálynak is nagyon érdekes!

Show

Idötartam:

Árak és egyéb információ:

Ár és fizetési feltételek: érdeklödjön irodánkban kitöltve a “Megrendelem” formanyomtatványt vagy emailben: info@barcelonaviptour.com. Viber/WhatsApp: + 34 639 34 26 10.

Vársonézéseink magyar nyelven teljesen egyéniek, azaz a programon csak Ön és családja, baráti társasága vesz részt, nem kell senkihez sem alkalmazkodniuk. 

Flexibilis foglalási és lemondási feltételek

Nyelv:

Fontosabb látnivalók:

A történelmi belváros: Gótikus negyed és Born kerület – Szent Eulália katedrális és környéke, volt Királyi Palota, Szent Jakab tér, Katalán kormánypalota, Városháza, Santa María del Mar bazilika, Picasso Múzeum (kívülröl), piac – Szent Család Templom azaz a Sagrada Familia (belülröl) – program vége: Szent Család Templom vagy a belváros illetve ahol Önök szeretnék
  • Miután visszaigazoltuk a programot, átküldjük Önnek emailben a proforma számlát, melyet banki utalással vagy biztonságos hitelkártya fizetési link segítségével tud kifizetni.
  • A belépöket elövételben kell megvennünk, ezért ezt a programmal együtt szintén elöre kérjük kifizetni. A belépöket az adott entitások nem térítik vissza, ezért ez az összeg nem visszaigényelhetö.
  •  Kérjük olvassa el a Fizetési és lemondási feltételeket

Megrendelem

  • Felelős: Barcelona Tours & Events, S.L
  • Cél: az Ön által ezen űrlapon benyújtott kérés kezelése.
  • Jogok: : Az adatokhoz való hozzáférési, helyesbítési, korlátozási és törlési jogait a info@barcelonaviptour.com oldalon gyakorolhatja, valamint panaszt tehet a felügyeleti hatóságnál.
  • További információk: Adatvédelmi szabályzatunkban további információkat talál az Ön személyes adatainak gyűjtéséről és felhasználásáról. Ez magában foglalja a hozzáféréssel, megőrzéssel, helyesbítéssel, törléssel, biztonsággal és egyéb témákkal kapcsolatos információkat.

A LEGJOBB MAGYAR NYELVŰ VÁROSNÉZÉSEK BARCELONÁBAN!

ÁLTALÁBAN VENDÉGEINK EGYÜTT FOGLALJÁK

Divisor textos
The best Barcelona Highlights tour

BARCELONA FÉL NAPBAN 4 ÓRÁS VÁROSNÉZÉS GÉPJÁRMÜVEL

Llegar temprano a Montserrat

VARÁZSLATOS MONTSERRAT 5 ÓRA

Belvárosi séta és Szent Család Templom látogatás 4 óra – GYIK

Divisor textos

Mit tartalmaz a Barcelona VIP Tour: Gótikus negyed és Sagrada Família magyar idegenvezetéssel?

A privát városnézés során felfedezzük Barcelona történelmi központját, a Gótikus negyed hangulatos utcáit és tereit, valamint a Born negyed legérdekesebb részeit. A program második felében belülről is meglátogatjuk a világhírű Sagrada Família templomot, ahol magyar nyelvű idegenvezető segítségével ismerhetik meg Antoni Gaudí életét, az épület történetét és különleges építészeti megoldásait.

Miért érdemes magyar idegenvezetővel részt venni a barcelonai városnézésen?

Magyar idegenvezetővel a városnézés érthetőbb, személyesebb és élvezetesebb élményt nyújt. A vendégek nemcsak a főbb látnivalókat ismerik meg, hanem hasznos helyi tippeket, történeteket és háttérinformációkat is kapnak Barcelona múltjáról, jelenéről és mindennapi életéről.

Hány fő vehet részt ezen a városnézésen?

Ez egy privát városnézés, vagyis a programon kizárólag Önök és családjuk, baráti társaságuk vagy saját csoportjuk vesz részt. Ennek köszönhetően a látogatás nyugodtabb és személyesebb élményt kínál.

Mennyi ideig tart a program, és hol kezdődik?

A program időtartama 4 óra. A túra a vendégek szálláshelyénél vagy egy előre egyeztetett, kényelmes barcelonai találkozási ponton kezdődik, így a kezdés rugalmasan az Önök igényeihez igazítható.

Kell sorban állni a Sagrada Família meglátogatásakor?

Nem. A belépőjegyeket előre kell megvásárolni, így a látogatás gördülékenyebben szervezhető, és elkerülhetők a hosszú sorok a Sagrada Famíliánál.

Hogyan történik a foglalás és a fizetés a barcelonai privát városnézésre?

A foglalás első lépése a választott időpont egyeztetése. Miután visszaigazoltuk a programot, e-mailben elküldjük a proforma számlát, amelyet banki átutalással vagy biztonságos bankkártyás fizetési linken keresztül lehet kiegyenlíteni.

Mit kell tudni a belépőjegyekről és a közlekedésről?

A Sagrada Família belépőjegyeit előre kell megvásárolni, ezért azok árát szintén előre szükséges kifizetni. A jegyek adott napra és időpontra szólnak, ezért általában nem visszatéríthetők. A program gyalogos városnézés, a Sagrada Famíliához tömegközlekedéssel vagy városi taxival jutunk el, ennek költsége nem része a program árának.

Gyerekek és családok számára is ajánlott a program?

Igen. Ez a privát városnézés családbarát program, amely a gyerekek és a fiatalabb korosztály számára is érdekes lehet. Az idegenvezetés során az információkat minden korosztály számára érthető és élvezhető módon mutatjuk be.

Foglalja le privát barcelonai városnézését, és fedezze fel a történelmi belvárost és a Sagrada Famíliát magyar nyelvű idegenvezetéssel.

VALÓDI BARCELONAI ÉLMÉNYEK!MINŐSÉGI PRIVÁT TÚRÁK MAGYARUL

Separador texto

JOIN THE BEST PRIVATE TOURS IN BARCELONA