Barcelonából körülbelül egy óra kényelmes autózást követően az ember egy teljesen más világban találja magát. A Llobregat folyó völgyébe érve hirtelen tárul fel előttünk, mint egy varázshegy, a Montserrat: egy lenyűgöző természeti képződmény és spirituális hely, ahol mind a mai napig működik egy több mint ezeréves bencés kolostor.
A kolostor egyik legféltettebb kincse a híres, csodatévő fekete Montserrat-i Szűz Mária szobor. Érkezésünket követően először a gazdagon díszített bazilikát, majd a Montserrat-i Szűzanya szobrát őrző kápolnát látogatjuk meg.
Ezt követően sétát teszünk a hegyen, gyönyörködve a különleges sziklaformációkban, a panorámában és a csendben. A séta könnyű, a szintemelkedés minimális. Körülbelül egy órát vesz igénybe, amíg oda-vissza megjárjuk a kolostor és a Szent Mihály-kereszt kilátó közötti távot.
Mivel Montserrat kiemelten frekventált zarándokhely, javasoljuk a reggeli indulást, hogy elkerüljük a Szűz Mária szobránál gyakran kialakuló hosszú sorokat és a nagy tömeget. A kolostorig gépkocsival jutunk fel, miközben élvezhetjük az utunk során feltáruló lenyűgöző tájat és kilátást. Igény esetén a felvonó is igénybe vehető.
A Barcelona VIP Tour lelkes csapata sok szeretettel várja Önöket ezen a különleges montserrati kiránduláson!
Megjegyzés: a Montserrat kirándulás igény szerint pezsgőpincészet-látogatással vagy bortúrával is kombinálható. Akik nem szeretnének korán indulni, azok számára ajánljuk a Montserrat délután programunkat. Mivel Montserrat hegyvidéki terület, az időjárás változékony lehet, ezért javasolt rétegesebb, melegebb ruházatot is hozni.